Nikon 24/7 II.

És abszolválódott a második hét is. A témák úgy általában kevésbé tetszettek, valahogy kevesebb volt bennük szerintem. Végignézve a galériákat ez erősen  látszott is, jópár témánál. Nah de mik is jutottak nekem?

Az első téma a Raziék esküvőjén ért, hát mit lehet tenni, abból dolgoztunk ami volt. Végülis lehet itthon nehezebb lett volna. Ez a téma pedig az Ikon volt.

ikon

Kedden edzés, gondoltam Az élet apró öröme-t majd ott meglövöm, máshol úgysem lesz időm. Hát a srácoknak nem igazán sikerült visszaadniuk az eredeti elképzelésem, mindegy, valamit azért feltöltöttem. Ez a témát úgy tűnik valahogy túl tágnak is találtam.

az élet apró öröme_4 az élet apró öröme 

Szerdán a Régi cipő-t, megint nem találtam túl izgalmasnak, és egyedül egy cipő jöhetett csak számításba. Sajnos mostanában nem nagyon lesz esélyem használni.

régi cipő

Csütörtökön, mint szakértőt, a Bécit hívtam segítségül a Járművek vonzásában-hoz. (: Kocsikáztunk egyet a városban piros lámpákra vadászni. A fények itt a kórháznál voltak a legszerencsésebbek.

járművek vonzásában

Pénteki feladványom majdnem nem készült el, de drága Eszti volt olyan aranyos és kisegített. Vele az Ificentrumban a Mozgás közben megoldásán ügyeskedtünk. Ebben a témában talán jobb képet is lehetett volna lőni, de sajnos, mindenféle ötletem meg volt már valósítva ezen kívül.

mozgás közben_1600

A legtöbbet talán az Itt élek-en törtem a fejem. De végül semmire nem jutottam. Így maradt egyszerű utcaportré.

DSC_3003 DSC_3000 itt élek

Szóval ennyi volt. Volt még pár téma amit szerettem volna, mert volt rá jó elképzelésem, mint a Szeretet és a Kivilágítva az éjszakában. De ez van, majd lehet önszorgalomból megcsinálom, mindenesetre nem bánom, hogy nem az Állati  ösztönt vagy az Újra az iskolában-t kaptam. Habár az Itt élek-et és Az élet apró örömét is kihagytam volna.

Kíváncsian várom mit hoz a jövő hét. És csak úgy, mint a múlt héten, most is köszönöm azoknak akik rendelkezésemre álltak és segítettek a képek elkészítésében.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: