Judit & Dávid esküvői fotózása

Kicsit talán régen írtam, és át is ugrottam egy-két eseményen, de újra itt vagyok. Pótolni már nem pótlok, a kopott emlékeket nem szeretem leírni, lássuk inkább a frisseket. 

Múlt csütörtökön kibicikliztünk felderíteni, hogy milyen helyszínek lennének alkalmasak a Dávidék esküvői képeihez, mivel ők az elképzeléseiket előtte napokban már körvonalazták, nem volt nehéz dolgunk.

Teskánd után Boncodfölde irányába indultunk, és a focipálya után azonnal megtaláltuk az első helyszínt, egy szénabálákkal tarkított rétet. Kipipálva, irány tovább.

Valamilyen rétet szerettem volna, semmi komoly elképzelés. Már vagy 3-4 percet is biciklizhettünk amikor egy szántó túloldalán felsejlett vmi. Bicikli letámasztva az árokhoz, át a tarlón, és egy jó nekem kb. mellmagasságig érő növényzetű kis rétecske. Gyönyörű… Juditnak talán kicsit magas, de pár képet itt is muszáj lőni – gondoltam. Ráadásul a naplemente, ami éppen akkor csomagban járt hozzá, messze repítette a fantáziámat. Újabb pipa.

Pár perc bicikli, tarló, és a túloldalán alig térdig érő füvezetű rétecske. Oppáré, ezt is bevizsgáljuk közelről, a naplemente még mindig gyönyörű. Mission complete.

Csodás előjelek után azonban elkövetkezett ez a hét, amikoron is nap sugára csak erősen szűrten érte el kis bolygónk ezen szegletét. Mindig ilyen időért imádkozom, amikor egy-egy, az esküvői szertartás minden elemével és fotózással is teletűzdelt szombati nap vár rám. Miért? Mert ilyenkor a déli órákra marad jobbára idő a fényképezésre, ahol leginkább az erős direkt fények és kontrasztos árnyékok dominálnak. Ilyenkor egy laza felhőfátyol viszont csodákra képes. Bezzeg most, amikor fotózást teljesen hozzáigazíthattuk ahhoz, hogy a menetrendszerűen érkező természetes fények a legszebben jelenjenek meg majd a képeken, és megörökítsük a naplemente szépségének csodáját is a képeken, nos erre… hát igen, napot azt nem láttunk.

Elmentem Dávidékért, becuccoltunk a kocsiba… mintha egy hetes nyaralásra mentünk volna, teljesen tele volt a kocsi hátulja: fényképezőgép, lufik, plédek, cipők, piknik kosár, és a belevalók, és más kisebb kiegészítők…

Juditék nem szerettek volna túl sok beállított képet, aminek kifejezetten örültem, gondoltam, én csak állok majd azt kattintgatok, miközben bolondoznak a réteken. Nos ez elképzelésem nem teljesen jött be, mindössze az utolsó helyszínen lufizás közben sikerült rábírnom őket a gyermeki spontaneitásra.

Első helyszín bálák. Ide a piknik kosarat képzeltem el (meg a bálákat! xD), ki is pakoltuk a fél kocsit, miután tovareptettünk pár szürke gémet. Kijelöltünk egy bálát, és többnyire ez köré építettük fel fényképezés ezen szakaszát.

Itt egy jó órát töltöttünk el, észre sem vettük és elrepült az idő. Nem írom le, hogy hol miket fotóztunk, azt a fekete doboz rögzítette, szóval illusztrációként úgy is látjátok. (:

DSC_4046_8328 DSC_4041_8327 DSC_4048_8329_retro DSC_4049_8330 DSC_4052_8331 DSC_4066_8333 DSC_4082_8336 DSC_4079_8334 01DSC_4145_8351  DSC_4094_8338 DSC_4107_8341_ff DSC_4134_8349 01DSC_4129_8347 

Következő helyszín a magas füves. Naplementéről nem is álmodhattunk. ): Ráadásul Judit alig ért ki a fűből, ezért sokat nem is maradtunk itt, de nekem az itt készült képek színei tetszenek a legjobban. Mindenképpen megérte átmászni a füves árkot és átverekedni magunkat a tarlón ezekért a képekért!

DSC_4152_8352 DSC_4161_8356_2 DSC_4163_8357 DSC_4174_8358 

Utolsó helyszín kicsit változott, hogy még egy tarlót ne kelljen átívelni, de végülis ugyanaz a rét egy másik csücske adta az utolsó díszletet. Rövid fű, Judit is látszik, mozogni is tudnak benne. azonnal lufi a kézbe, azt fussatok. (: Nagyon ügyesek voltak, igazán jó képek lettek ezek.

DSC_4199_8363 DSC_4207_8364 DSC_4208_8365 DSC_4266_8372 DSC_4277_8373 DSC_4286_8375

Egy kis bohókás játszadozás a buborékfújóval, ami pont akkor fogy ki, amikor belemelegedtünk volna. Végül pár sétálgatós kép a Dávid kedvéért és már csak csodálkozva nézünk az órára, hogy elrepült az idő. És milyen jól szórakoztunk! (:

 DSC_4296_8379 DSC_4314_8383

Pár nap és jön a nagy nap, remélhetőleg ott folytatjuk, ahol abbahagytuk!

És végül, de nem utolsó sorban, rendhagyó módon volt egy segítőm is, akinek kifejezetten nagy hasznát vettem elsősorban a világításnál, örök hála neki. 😉

Reklámok

One response to “Judit & Dávid esküvői fotózása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: