Első e-session jellegű fotózásom

blog_DSC_8137

Ennek is eljött az ideje. Már a Bálinték esküvője előtt is szerettem volna ilyent csinálni csak úgy gyakorlásképpen, de akkor időegyeztetési okok miatt igen rövidre sikerült (lásd: Budai vár, szemműtét…)

Nah de most aztán be lett pótolva. Gyönyörű idő volt ma, és már hetekkel ezelőtt kinéztem a panoráma utat, hogy jó lenne egy fotózásra. Az, hogy a fák és keltikék is virágoznak már, csak növelte az esélyét egy jó fotózásnak.

A vőlegényt nem igazán kell bemutatni Nekem, igaz az elmúlt években eléggé keveset találkoztunk, de előtte nem csak hogy 8 évig volt osztálytársam általános iskolában, de ugyanabban a tízemeletes házban nőttünk fel. Szóval megéltünk már pár dolgot együtt.

A barátnője, aki nem helyi, már kevesebb emléket őrizgethet rólam. Szerintem maximum 3-4 alkalommal futhattunk össze, akkor is egy-két szó erejéig.

Az e-session fotózás lényege, hogy a pár és a fotós megismerjék egymást, összehangolódjanak kicsit, lássák mit várhatnak a másiktól majd a nagy napon.

Hát ezek alapján nagyon jó előérzetem van. Könnyű volt velük dolgozni, csodás időnk volt, és a természet is gyönyörű volt. Minden szempontból egy jól sikerült fotózás volt. Nem is bírtam ki, hogy ne tegyek közzé pár képet gyorsan a sok közül.

blog_DSC_8049 blog_DSC_8057 blog_DSC_8070blog_DSC_8077 blog_DSC_8089 blog_DSC_8097blog_DSC_8106 blog_DSC_8075 blog_DSC_8111 blog_DSC_8127 blog_DSC_8131 blog_DSC_8132   blog_DSC_8149 blog_DSC_8152 blog_DSC_8158  blog_DSC_8141blog_DSC_8166 blog_DSC_8174 blog_DSC_8178

Reklámok

2 responses to “Első e-session jellegű fotózásom

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: