február 2011 hónap bejegyzései

Szeszély

Hát izéé… Bocsika, ezzel most talán egy kicsikét késtem, de megígérem lesz még rosszabb is. (:

Nos a mostani feladvány a szeszély volt.  Erről mi is juthat az ember eszébe? Hmm… Egyértelműen az időjárás és a NŐK, persze előbbi össze sem vethető a női nem szeszélyességével, így a választás egyértelműen ezen téma kidolgozása lett. Már csak azért is, mert ezt könnyebb imitálni, mint az időjárás változásait.

Szóval kedves barátaimat felkértem és az általam amúgy is kifejezetten kedvelt Pais suli udvarán “játszottunk” egyet.

Matyi hősiesen tűrte azt az egyetlen pózt amiben lennie kellett, Patri pedig nem hiszem, hogy Oscar jelölést kapna, de azért ügyes volt. (:

szeszély

A képet, nem árulok el túl nagy titkot, ha elmondom nem túl bonyolult alapvetően megcsinálni. Kell 4 kép, és a Patrikat ki kell vágni 3ból, és bemásolni a 4-be.

Nah igen. Az már egy kicsit bonyolítja a dolgot, ha 2 Patri is testi kontaktusba kerül, az amúgy néha kicsit erre, néha kicsit arra dőlő Matyival. Éppen ezért az a Patri aki éppen bújik 3 részből van összevágva, hogy valamennyire odailleszkedjék, ahova amúgy egyáltalán nem.

A különálló alakokkal semmi gond, annyi hogy lágy szélű kijelöléssel kell másolni őket és akkor nem lesz olyan természetellenesen erős a kontúr.

Mint mondottam vala, tényleg egyszerű!

Reklámok

Dreams

Nahát itt az új feladvány. (: Sajnos az egyik 5letemet nem sikerült megvalósítanom, de ezt majd később.

Szóval álom. Elsőre nagyon egyszerűnek tűnik, és végülis az is. Mert ugye az álomba bármi belefér, bármit lehet álmodni és bármiről lehet álmodozni.  Nekem mégis sok gondom volt vele, hogy azt adjam vele vissza amit szeretnék. Nem is vagyok teljesen elégedett, mégha a macskás kép nagyon is tetszik.

Aztán az álmot sokféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt van az az álom amit éjszaka alvás közben élünk át, és ami a nappal érkezésével sokszor azonnal szerte foszlik. Ugyanakkor van nappalra is álmunk, amire vágyunk, amiről álmodozunk. Ez viszont az előzővel ellentétben sokkal kevésbé ereszt el minket és nem is olyan szürreális (vagy mégis?).

A hétvégére meg volt beszélve az Adrival, hogy a Pulcsiról csinálok új képeket, így szerettem volna az eheti feladvánnyal ezt összekapcsolni.

A kép lényege egy kutya álma, aki a lakásban él, és vágyik rá hogy a természetben szabadon a fajtársaival lehessen. (Azt azért hozzátenném, hogy a Pulcsit nem kell félteni… neki igencsak jó sorsa van, minden kívánságát lesi “anyukája”!) Pulcsi, lánykori nevén Pokolka, persze egy fél pillanatig nem maradt nyugton, a csodával határos az hogy a szőnyegen egy kósza pillanatban egy ilyen képet sikerült róla készíteni.

dream01

Azt elmentünk felkeresni kis barátnőjét, hogy a kép(ek) második fele is elkészüljön. Ott volt nagy játék, meg csörte, és persze már kicsit kevés fény a 200-as obihoz, így viszonylag minimális élesség. ): (:

Pulcsiról azt kell még tudni, hogy szegényke tavaly ivartalanítva lett, így a következő, kissé obszcén képek, sajnos örökké csak álmok maradnak a számára. Persze azért próbálkozik a kis fickó! (:

dream02_01 dream02_02

A következő kép… pont ilyet akartam, teljesen jó kép lett, elégedett is vagyok vele. 🙂 Nehezebb volt ráhúzni az álom témát, de igazából mindent meg lehet magyarázni, de ahelyett, hogy ezt most elkezdeném, meghagyom a befogadóknak azt a szabadságot, hogy megdolgoztassák a fantáziájukat és magukévá tegyék a témát és a képet. Csak mint Füst Milán 5percesei… 🙂

 dream

Jah igen, volt még egy ötletem, de ez sajnos megfelelő környezet hiányában nem valósult meg. Azért leírom, mert egy hasonló képet már régóta tervezek, szal előbb utóbb meg is fogom csinálni.

A kép címe ebben az esetben Edevis (Mirror of Erised) lett volna. Ihletője a bölcsek kövéből egy részlet:

„Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.”

Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore

Ennek megfelelően ezt is csak több képből lehetett volna összerakni. A lényege, hogy valaki nézi magát a tükörben, de a tükörképe mellett van még valaki vagy valami ami megtestesíti az álmait. Nah majd eccer… (:


Hétvégén Maminál

Úgy tűnik mostanában sokat fogok fotózni. (: A héten pl. rendeltem egy villanj körtét a beltéri fényképezésekhez. Nah majd meglátjuk mennyire válik be.

Tegnap levittem a gépem Mamihoz, mert egyrészt szép idő volt, másrészt gondoltam, hátha megihlet vmi a heti témához, de erre majd a következő bejegyzésben visszatérek.

Egyik drága kicsi cicánk olyan jó helyeken szokott mászkálni, már régóta meg akartam örökíteni, de valahogy sohasenem volt idő, alkalom, vagy gép a közelben. Most csak azért is felimádkoztam a kerítésre, és ellenfényben vakuval próbálkoztam egyet.

cica

Azt ha már benne voltunk, a mamit is gyorsan odaállítattam mellé. Most viszonylag jól viselte.

 mama01 mama01b&w

Itt azért a direkt fények miatt kicsit erős az árnyék.

Azt ha már a portrékba belekezdtem, sorban anyuval és húgival is megörökítettem. Egy bizonyos esemény óta anyu is sokkal jobban áll a fényképezéshez, mint régebben. ):

Anya&Mama Anya_Mama_Húgi Anya_MAma_Szaszaa

Itt már az árnyékban mindjárt lágyabbak az árnyékok.

Azt mászkáltam húggal még egy nagyot a hegy felé. Tényleg jó idő volt, habár a fotózáshoz kicsit magasan volt a nap. Útközben a jófej helyi vadászok nyomaiba is belebotlottam. A les körül a sörétes hüvelyek, cola-s üveg, dohány csomag eldobálva. Persze én voltam olyan jó arc és összeszedtem utánuk, és feldobáltam a lesre, csak hogy szokják a törődést, és kicsit odafigyeljenek magukra.

Ha nem ismernék egy sereg vadászt és erdészt, akiről nem feltételeznék ilyenfajta oktalanságot, most jól le is húznám őket, de szerencsére, és remélem a többség azért nem ilyen.

Vadászok...