Fátyolos Egerszeg

Hétfő-kedden, igen csak komoly köd ereszkedett kis városunkra, amely napközben sem volt hajlandó felszabadítani a  felszínt és átengedni a nap sugárait.

Hétfőn miközben átvágtam a belvároson és igyekeztem salsa órára, azon gondolkodtam, hogy igen csak jókat lehetne fotózni ebben a környezetben, és reménykedtem, hogy nem egy napos esemény lesz. Közben persze a szemem sarkából kerestem az alkalmas helyszíneket egy esetleges keddi fényképezgetéshez.

Szerencsémre kedd reggel ugyanolyan kép fogadott mint azt megelőző nap, mikor kinéztem az ablakon, s a nap folyamán sem tűnt úgy, hogy ez nagyon megváltozna. Szal munka után elrohantam 1000 helyre majd végül egy barátommal fél 8 magasságában az állványinakat és gépeinket a nyakunkba véve felkerekedtünk, hogy megörökítjük a ködöt. Mindez már csak azért is fontos, mert ma reggelre olyan tiszta volt levegő, amilyet csak kiadós esők után lehet látni, a ködnek nyoma sem volt.

Különösebb elképzelésem nem volt, alapgondolatként is csak annyi fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne a város bizonyos fényeit a ködön át megörökíteni, illetve érdekelt hosszú záridőn az autók lámpáinak világa hogy jelenik meg amikor a köd vízrészecskéi tompítják és szórják.

A nagy templom elől indultunk, pár kép a Szent-háromság szoborról (asszem az van ott) és Széchenyi tér fényeiről a háttérben. Nem igazán rajongok az olyan fényképekért amin szobrok meg hasonlók vannak, de kezdésnek belefért.

Majd egy mobiltelefon szaküzlet rózsaszín fényein akadt meg a szemem a ködben és arra gondoltam, milyen jól nézne ki ez fénycsíkokkal az előtérben… 🙂 A végén még egy barátságos tűzcsapot is belevettem és lőttem rá párat. Nekem az a kép tetszik ezek közül a legjobban, amelyen a piros előtt álló autók szellemképe is megjelenik. Ha lett volna abban a ködben kedvem lecserélni a fix 50-est talán telével és nagyobb rózsaszín világító céglogóval, előtte surranó fénynyalábokkal jobb kompozíció is lehetett volna, de sztem ez tiszta időben is megvalósítható. 🙂

fénysávok fénysávok2

Következő megállópont az alig több mint 50 méterre lévő irattár előtt volt. Itt elsősorban az épület és az ablakok karaktere és éjszakai megjelenése az ami megtetszett. A képekbe egy-két járókelő is bele-bele került, ami nem tudom, hogy ad vagy elvesz a képből, de végülis nem gázos.

Irattár

Újabb leheletnyi helyváltoztatás és már majdnem a Dísz térnél voltunk. Már hétfőn kitaláltam, hogy az ott lévő fiatal gyümölcsfák és a túloldalon lévő fények ebben a ködben csak jól nézhetnek ki, szal mindenképpen akartam ilyen képeket is. Mondjuk a járda ha szélesebb 1-2 méterrel, akkor jobban tetszett volna.

kossuth

Következő pont a Dísztéren volt, valahol a gofris bódé előtt, onnan a konyha stúdió irányába és a tulipános szökőkútra lövöldöztünk. A bicikli út mentén lévő lámpák alatt ahogy a ködfátyolon haladnak át az emberek, az igazán jó kompozíciót adott, kár h kevés járókelő szeretett volna a kedvünkben járni. 🙂 A végére még kitaláltam egy kép a képben kompozíciót, lőttem egyet az előzőekben említett kilátással, a másik gépet az enyém mögé raktuk, ráfókuszáltunk, és “látszik” amit én fotóztam (mármint a háttér, nagy homályban), illetve a kép az én gépemen.

dísztér

Ezzel be is fejeztük az esti fényképezést és beültünk a Cubá-ba egy italra. Persze hazafelé már a Platán sor járt a fejemben, mert előtte pár órával végig bicikliztem rajta. Szal egy fél pillanatra itt is megálltam és lőttem pár képet. Sztem érdemes volt. 🙂

platánsor4 platánsor2 platánsor

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: